A Csillagösvény Hagyományőrző Egyesület nyolc fős íjászcsapata április 22-én reggel vágott neki az útnak, hogy részt vegyen a II. Muhi Történelmi Íjászversenyen. Az út kicsit hosszú volt, de a jókedv segített ezen túllendülni. A verseny kezdete előtt az összegyűlt íjászok együtt elénekelték a Szóz
Olvassa tovább »
Szeptember utolsó szombatja a besenyszögi verseny ideje, így nekünk is ott volt a helyünk. Kis csapatunkat öt versenyző és három kísérő alkotta,akiknek ezúton is köszönet a támogatásért és a biztatásért! Rengeteg íjász és érdeklődő gyűlt össze ezen a szép napsütéses napon,ami már előre megalapozot
Olvassa tovább »
2011. augusztus 13-án már korán reggel elkezdődött a készülődés a lőtéren, vártuk meghívott vendégeinket, a Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesületet. A bográcsban főtt a birka, készült a versenypálya, kikerültek a célok. 10 óra körül érkeztek meg a besenyszögiek. Rövid ismerkedés után előkerült
Olvassa tovább »
2011. augusztus 13-án a Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesület lesz a vendégünk a lőtéren! Csapunk egy remélhetőleg remek kis házi versenyt, lesz ismerkedés, bográcsolás, miegymás! A hangulattal biztosan nem lesz gond, reméljük az időjárás is mellettünk áll majd! Részletes beszámoló később! :)
Olvassa tovább »
2011. július 16-án reggel indultunk el Hatvanba, hogy részt vegyünk egy, a kiírás alapján remek versenyen. A korábbi napok pokoli hőségéhez képest kellemes idő volt, ami a nap folyamán többé-kevésbé ki is tartott. (Azért némi színt mindannyian összeszedtünk a nap végére. :) ) A helyszín és a fogad
Olvassa tovább »
Megkezdődött a lőtér rendbetétele. Az első akció képei a galériában megtekinthetők! :)
Olvassa tovább »
Gyermek kategória:
1.Héja Zoltán – Besenyszög
2. Kis Patrik – Mezőtúr
3. Albert Gréta – Fegyvernek
4. Berényi Janka – Besenyszög
Felnőtt kategória:
1. Héja István – Besenyszög
2. Bátori Lajos – Mezőtúr
3. Pál Sándor – Fegyvernek
4. Szilágyiné Kerekes Ilona – B
Olvassa tovább »